Balansz

A siker kulcsa: munka és család címmel rendezett konferenciát pénteken a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Első előadónk, Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgató-helyettese volt.

Magyarországon is egyre későbbre tolódik a gyermekvállalás, a nők átlagosan 28 évesen szülik meg első gyermeküket, a harmincéves nők fele gyermektelen, sőt, a 35 éves nők több mint ötödének nincs saját gyermeke. A jelenlegi száz magyar termékeny korú nőre jutó 124-128 gyermek Európában a legalacsonyabb arány. A 2011-es rekordalacsony születésszám a szakembereket is váratlanul érte, az okairól csak sejtéseik vannak. 2012-ben már valamivel több gyermek született, elérve a 2010-es, minden addiginál alacsonyabb születésszámot.

Mindennek következtében egyre többen lesznek azok, akik egyáltalán nem alapítanak majd családot. Ugyanakkor ez jelenleg még nem tudatos döntés eredménye, a húsz és negyven év közötti magyarok 90 százaléka tervez családot alapítani. Az élettársi kapcsolatok egyre növekvő arányának példájára hivatkozva a demográfus felhívta a figyelmet arra, hogy várhatóan a gyermektelenség hamarosan nemcsak a többség által elfogadható, hanem sokak által tudatosan választott életforma lesz. A németországi tapasztalatok alapján figyelmeztetett: amikor a tudatos gyermektelenség már tömegessé vált, a folyamat családpolitikai eszközökkel többé már nem visszafordítható.

A házasság (a házasságkötések csökkenő száma ellenére) továbbra is  a legértékesebbnek tartott párkapcsolati forma még a legfiatalabb korosztályokban is. A házasságot nagyon nagy arányban (75%) előzi meg együttélés, olyan élettársi kapcsolat, amely mintegy próbaházasságként működik. A magyarországi gyermekek negyven százaléka születik házasságon kívül, de ebben területi sajátosságok is nagy szerepet játszanak, még a fővárosi kerületek között is számottevő különbségek vannak.

Szó esett továbbá a nemi szerepek megítélésének lassú változásáról is: a magyar társadalom továbbra is az egyik leginkább hagyományőrző az európai nemzetek között, azonban az ezredforduló óta lassú változás kezdődött. A magyar férfiak és a nők szinte azonosan gondolkodnak a családi munkamegosztásról, a változás is mindkét nem véleményét egyaránt érinti. A magasabb státuszú, iskolázottabb rétegekhez hasonlóan az alacsonyabb képzettségű, rosszabb anyagi körülmények között élők körében is megjelent a kétkeresős családmodell preferálása. A családdal együtt töltött idővel szemben a pénzkereset egyre fontosabbá válik, különösen a gazdasági válság kezdete óta. Az utóbbi csoport esetében azonban nem a női emancipáció eredményeként következett ez be, hanem az elszegényedéstől való félelem az, ami több lábon állásra motiválja a szegényebb családokat.

A demográfus azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az általuk készített kérdőívekre adott válaszok és az ebből előállított „közvélemény”, és a felmérésekben résztvevő személyek tényleges magatartása között sokszor nagyon nagy különbségeket tapasztaltak. Azaz a nemi szerepek, a házasság vagy a gyermekvállalás megítélésében az emberek másokra vontakoztatott véleménye és a saját döntéseik, élethelyzetük között hatalmas eltérések lehetnek.

Leginkább a dolgozó apák szenvednek a rájuk nehezedő nyomástól: szorítja őket az idő, problémákat okoz az otthoni és a munkahelyi kötelezettségeik kötötti egyensúly megtalálása.

Egy nemrégiben publikált amerikai felmérés szerint a férfiak rosszabbul élik meg a terhelést: bár több szabadiővel rendelkeznek, de nagyobb arányban vallották meg, hogy gondjaik vannak munkájuk és a magánéletük összehangolásával. Úgy érzik, nem elég jó apák.

Az apák több időt töltenek ma ház körüli és háztartási munkákkal, gyermek-, idős- és beteggondozással, mint fél évszázada tették, ugyanakkor a fizetett munkával töltött idejük alig csökkent. Nagyjából feleannyi időt töltenek gyermekeikkel, mint a nők (bár kétszer annyit, mint egy 1965-ös kutatás szerint), és ez bántja őket, kevésbé érzik magukat jó szülőnek. 46 százalékuk érzi úgy, hogy nem tölt elég időt a gyermekeivel, míg az anyáknak csak a 23 százaléka nyilatkozott így.

Az amerikai anyák jelentős része részmunkaidőben dolgozik, és majdnem kétharmaduk elégedett a saját szülői teljesítményével. A fizetett munkát nem végző nők bizonytalanabbak, a dolgozó apákhoz hasonlóan csak kevesebb mint kétharmaduk értékelte úgy, hogy kiváló, vagy legalábbis nagyon jó szülője gyermekeinek.

Minden másnál többre tartjuk a munkaidő rugalmasságát - derült ki egy európai uniós felmérésből, amely a munka és a magánélet összeegyeztetésének nehézségeit kutatta.

Első helyen az számít, hogy ki tudunk-e venni rövid bejelentési határidővel szabadnapot, másodsorban pedig az, hogy a munkakezdés és befejezés időpontjában rugalmas tud-e lenni a munkáltató.

A magyarok 59 százaléka mondta azt, hogy hazaérve a munkából túl fáradtnak érzi magát a házimunkához, 39 százalékuk pedig úgy érzi, a munkájuk túl sokat vesz el a családi életre fordítható idejükből, ami némileg magasabb arány az európai átlagnál. Lényegesen jobban zavarja a magyarokat bárki másnál, hogy a munkaidőben sokszor a család ügyes-bajos dolgaival kell foglalkozniuk. A számok azt mutatják, hogy más nemzetekhez képest nehezen tudjuk összeegyezetni a munkánkat az egyéb kötelezettségeinkkel, mert a munkavégzésben, és az otthoni feladataink ellátásában egyaránt időbeosztási gondjaink vannak.

Ezek a problémák különösen a kisgyerekeseket, és közülük is inkább a dolgozó anyákat sújtják. Hasonlóan nehéz helyzetben vannak azok, akik idős vagy beteg családtagjaikról napi szinten kell gondoskodjanak. Minél alacsonyabb a keresetük, annál elégedetlenebbek az életükkel, mert ők azok, akik rendszerint nem tudják a saját munkahelyen kívüli feladataikat fizetett segítséggel elvégeztetni. A gazdasági válság is elsősorban az ő életüket tette nehezebbé.

Egy új orvosi kutatás szerint az önkéntes munka nem csupán a közösség, de maguk az önkéntesek számára is hasznos. Az Atlantic magazinban bemutatott tanulmány szerzői szerint most először sikerült bizonyítani, hogy mások segítése javítja a testi-lelki egészséget.

Dr. Hannah Schreier kutatócsoportja 52 vancouveri középiskolást kért arra, hogy teljesítsék még az őszi félév folyamán az amúgy kötelező önkéntes feladataikat. A többiek várhattak ezzel tavaszig. Nem kértek tőlük sokat: a másodéves diákok hetente egy órában tanítás után általános iskolásoknak tartottak művészeti, vagy kézműves foglalkozást, vagy segítettek elkészíteni a kisebbek házi feladatát.

A szemeszter előtt és után is megvizsgálták, mekkora a középiskolás diákok esélye szív-és érrendszeri betegségek kialakulására: kiszámolták a testtömeg indexüket, megmérték a koleszterinszintjüket, megnézték, van-e valamilyen gyulladásos megbetegedésük.

Mindössze tíz hét után egértelműen javulás állt be az önkéntes munkát végző diákok egészségi állapotában. A másokkal való törődés javította a vérképben a szervezetben gyulladásra utaló markereket, az önzetlenebb viselkedés pedig még a vártnál is jobban csökkentette a koleszterinszintet.

Vajon kizárólag a heti egy órányi kisebb gyerekekkel való foglalkozásnak köszönhető a változás? Nem teljesen. A kutatók pozitív változást tapasztaltak az önkéntesek hangulata, és önbecsülése terén is. Úgy gondolják, az önkéntesség bekapcsolta diákokat a helyi közösségi segítő hálózatokba, és ez a társadalmi bevonódás csökkentette a fiatalkori szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Éppen azok a diákok váltak sokkal egészségesebbé, akik arról számoltak be, hogy az önkéntességnek köszönhetően lényegesen empatikusabbak, önzetlenebbek lettek, és ettől a lelkiállapotuk is sokat javult.

Az egyedülállóknak is szükségük van arra, hogy egyensúlyba hozzák a munkájukat a magánéletükkel.

Egyre több munkavállaló küzd azzal, hogy nincs elég ideje és energiája a munkáján kívül eső dolgokra. Ez messze nem a családosok, vagy a párkapcsolatban élők problémája, derül ki egy frissen ismertetett kutatásból.

Hagyományosan a munkavállaló szülőkre koncentrálnak a családbarát intézkedéseket bevezető munkaadók, amikor a munka-magánélet egyensúlyról gondolkodnak. A Michigani Egyetem pszichológiai vizsgálatai azonban azt mutatják, hogy nemcsak a családi élet képvisel olyan értéket, amelyet a munkaadóknak figyelembe kell venniük alkalmazottaik foglalkoztatása során azok egészsége és hatékony munkavégzése érdekében.

A kutatók a dolgozók munkahelyi viselkedését vizsgálva azt tapasztalták, hogy a munkájukat és a magánéletüket összehangolni képtelen alkalmazottak kevésbé elégedettek az életükkel és a munkájukkal, viselkedésük több szorongásra és depresszióra utaló jelet mutat.

A felmérésben részt vevők közül többen is ugyanazt mondták, függetlenül attól hogy párkapcsolatban, vagy egyedül éltek, volt-e gyermekük, vagy sem: igyekeznek megfelelni a munkahelyi követelményeknek, de emiatt nincs elég idejük sportra, közösségi tevékenységekre, de még a barátaikra sem.

A HR-eseknek ki kellene terjeszteni az elsősorban a kisgyerekes szülők számára kialakított rugalmas munkavégzést segítő programjaikat a nem családos munkavállalókra is – javasolja a kutatási jelentés egyik társszerzője, aki maga is HR-tanácsadóként dolgozik. Azt mondja, nem egyszerűen át kellene címkézni ezeket az intézkedéseket, hanem a munkaszervezési kultúra újragondolására van szükség.