Balansz

Sajnálatosan kevés kutatás vizsgálja a férfiak apasághoz való viszonyát. Brit szociológusok a héten mutatták be új kutatási eredményeiket, amelyek szerint a gyermektelenség vélhetően eltérően hat férfiakra és nőkre. Bár a gyermekek iránti vágyban nincs különbség a nemek között, a gyermektelenség más érzéseket vált ki a két nem tagjaiból.

Kiderült, hogy a férfiak elsősorban kulturális, társadalmi és családi elvárásnak élik meg a gyermekvállalási „kötelezettséget”, míg a felmérésben részt vevő nők leginkább a gyermektelenség miatti bűntudatukról számoltak be és arról, hogy szerintük az anyaság iránti vágy belülről fakad, illetve természetes biológiai szükséglet. Ehhez képest igencsak meglepő, hogy a férfiak közül többen mondták azt, hogy bánják, hogy nem született (még) gyermekük.

A kutatás 20 és 66 év közötti gyermektelen férfi résztvevői fokozott dühről, magányosság- és elszigeteltség-érzetről, féltékenységi és depressziós tünetekről számoltak be. Mindezek bár különböző mértékben, de kevésbé voltak jellemzőek a megkérdezett gyermektelen nőkre. Ezek az érzetek akár egész életre szólóak is lehetnek: több idős férfi számolt be arról, hogy féltékenységet éreztek barátaik iránt, amikor azok nagyapák lettek, és bánták, hogy nem döntöttek korábban a gyermekvállalás mellett.

A kismintás, nem reprezentatív kutatás vezetője szerint az eredményeik megkérdőjelezik annak az általános vélekedésnek az igazságát, amely szerint a nők vágynak inkább gyermekekre, és hogy a gyermektelenséget rosszabbul élik meg a férfiaknál.

Ugyanakkor a kutatás másik fele, amely a családos férfiak és nők további gyermek vállalásához kapcsolódó érzéseit vizsgálta, megerősítette a sztereotípiákat létjogosultságát. A nők, ha kismértékben is, de jobban vágynak arra, hogy bővüljön a család, és azok, akiknek valamilyen okból nem lehet több gyermekük, valóban sokkal rosszabbul élik meg ezt a helyzetet a férftársaiknál.

Minden másnál többre tartjuk a munkaidő rugalmasságát - derült ki egy európai uniós felmérésből, amely a munka és a magánélet összeegyeztetésének nehézségeit kutatta.

Első helyen az számít, hogy ki tudunk-e venni rövid bejelentési határidővel szabadnapot, másodsorban pedig az, hogy a munkakezdés és befejezés időpontjában rugalmas tud-e lenni a munkáltató.

A magyarok 59 százaléka mondta azt, hogy hazaérve a munkából túl fáradtnak érzi magát a házimunkához, 39 százalékuk pedig úgy érzi, a munkájuk túl sokat vesz el a családi életre fordítható idejükből, ami némileg magasabb arány az európai átlagnál. Lényegesen jobban zavarja a magyarokat bárki másnál, hogy a munkaidőben sokszor a család ügyes-bajos dolgaival kell foglalkozniuk. A számok azt mutatják, hogy más nemzetekhez képest nehezen tudjuk összeegyezetni a munkánkat az egyéb kötelezettségeinkkel, mert a munkavégzésben, és az otthoni feladataink ellátásában egyaránt időbeosztási gondjaink vannak.

Ezek a problémák különösen a kisgyerekeseket, és közülük is inkább a dolgozó anyákat sújtják. Hasonlóan nehéz helyzetben vannak azok, akik idős vagy beteg családtagjaikról napi szinten kell gondoskodjanak. Minél alacsonyabb a keresetük, annál elégedetlenebbek az életükkel, mert ők azok, akik rendszerint nem tudják a saját munkahelyen kívüli feladataikat fizetett segítséggel elvégeztetni. A gazdasági válság is elsősorban az ő életüket tette nehezebbé.