Balansz

Sajnálatosan kevés kutatás vizsgálja a férfiak apasághoz való viszonyát. Brit szociológusok a héten mutatták be új kutatási eredményeiket, amelyek szerint a gyermektelenség vélhetően eltérően hat férfiakra és nőkre. Bár a gyermekek iránti vágyban nincs különbség a nemek között, a gyermektelenség más érzéseket vált ki a két nem tagjaiból.

Kiderült, hogy a férfiak elsősorban kulturális, társadalmi és családi elvárásnak élik meg a gyermekvállalási „kötelezettséget”, míg a felmérésben részt vevő nők leginkább a gyermektelenség miatti bűntudatukról számoltak be és arról, hogy szerintük az anyaság iránti vágy belülről fakad, illetve természetes biológiai szükséglet. Ehhez képest igencsak meglepő, hogy a férfiak közül többen mondták azt, hogy bánják, hogy nem született (még) gyermekük.

A kutatás 20 és 66 év közötti gyermektelen férfi résztvevői fokozott dühről, magányosság- és elszigeteltség-érzetről, féltékenységi és depressziós tünetekről számoltak be. Mindezek bár különböző mértékben, de kevésbé voltak jellemzőek a megkérdezett gyermektelen nőkre. Ezek az érzetek akár egész életre szólóak is lehetnek: több idős férfi számolt be arról, hogy féltékenységet éreztek barátaik iránt, amikor azok nagyapák lettek, és bánták, hogy nem döntöttek korábban a gyermekvállalás mellett.

A kismintás, nem reprezentatív kutatás vezetője szerint az eredményeik megkérdőjelezik annak az általános vélekedésnek az igazságát, amely szerint a nők vágynak inkább gyermekekre, és hogy a gyermektelenséget rosszabbul élik meg a férfiaknál.

Ugyanakkor a kutatás másik fele, amely a családos férfiak és nők további gyermek vállalásához kapcsolódó érzéseit vizsgálta, megerősítette a sztereotípiákat létjogosultságát. A nők, ha kismértékben is, de jobban vágynak arra, hogy bővüljön a család, és azok, akiknek valamilyen okból nem lehet több gyermekük, valóban sokkal rosszabbul élik meg ezt a helyzetet a férftársaiknál.

A siker kulcsa: munka és család címmel rendezett konferenciát pénteken a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Első előadónk, Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgató-helyettese volt.

Magyarországon is egyre későbbre tolódik a gyermekvállalás, a nők átlagosan 28 évesen szülik meg első gyermeküket, a harmincéves nők fele gyermektelen, sőt, a 35 éves nők több mint ötödének nincs saját gyermeke. A jelenlegi száz magyar termékeny korú nőre jutó 124-128 gyermek Európában a legalacsonyabb arány. A 2011-es rekordalacsony születésszám a szakembereket is váratlanul érte, az okairól csak sejtéseik vannak. 2012-ben már valamivel több gyermek született, elérve a 2010-es, minden addiginál alacsonyabb születésszámot.

Mindennek következtében egyre többen lesznek azok, akik egyáltalán nem alapítanak majd családot. Ugyanakkor ez jelenleg még nem tudatos döntés eredménye, a húsz és negyven év közötti magyarok 90 százaléka tervez családot alapítani. Az élettársi kapcsolatok egyre növekvő arányának példájára hivatkozva a demográfus felhívta a figyelmet arra, hogy várhatóan a gyermektelenség hamarosan nemcsak a többség által elfogadható, hanem sokak által tudatosan választott életforma lesz. A németországi tapasztalatok alapján figyelmeztetett: amikor a tudatos gyermektelenség már tömegessé vált, a folyamat családpolitikai eszközökkel többé már nem visszafordítható.

A házasság (a házasságkötések csökkenő száma ellenére) továbbra is  a legértékesebbnek tartott párkapcsolati forma még a legfiatalabb korosztályokban is. A házasságot nagyon nagy arányban (75%) előzi meg együttélés, olyan élettársi kapcsolat, amely mintegy próbaházasságként működik. A magyarországi gyermekek negyven százaléka születik házasságon kívül, de ebben területi sajátosságok is nagy szerepet játszanak, még a fővárosi kerületek között is számottevő különbségek vannak.

Szó esett továbbá a nemi szerepek megítélésének lassú változásáról is: a magyar társadalom továbbra is az egyik leginkább hagyományőrző az európai nemzetek között, azonban az ezredforduló óta lassú változás kezdődött. A magyar férfiak és a nők szinte azonosan gondolkodnak a családi munkamegosztásról, a változás is mindkét nem véleményét egyaránt érinti. A magasabb státuszú, iskolázottabb rétegekhez hasonlóan az alacsonyabb képzettségű, rosszabb anyagi körülmények között élők körében is megjelent a kétkeresős családmodell preferálása. A családdal együtt töltött idővel szemben a pénzkereset egyre fontosabbá válik, különösen a gazdasági válság kezdete óta. Az utóbbi csoport esetében azonban nem a női emancipáció eredményeként következett ez be, hanem az elszegényedéstől való félelem az, ami több lábon állásra motiválja a szegényebb családokat.

A demográfus azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az általuk készített kérdőívekre adott válaszok és az ebből előállított „közvélemény”, és a felmérésekben résztvevő személyek tényleges magatartása között sokszor nagyon nagy különbségeket tapasztaltak. Azaz a nemi szerepek, a házasság vagy a gyermekvállalás megítélésében az emberek másokra vontakoztatott véleménye és a saját döntéseik, élethelyzetük között hatalmas eltérések lehetnek.

Azokban az országokban, ahol a nők éppúgy tanulhatnak, mint a férfiak, kevesebb gyerek születik, a képzettebb nők mindenhol kevesebb gyermeket hoznak a világra. Egyes konzervatív amerikai szerzők - kevéssé tapintatosan - fordított darwinizmusnak nevezték el a jelenséget, miszerint a sikeresebb nők kevesebb gyereket vállalnak munkaerőpiaci szempontból kevésbé értékes társaiknál.

A fejlett társadalmak feláldozzák jövőjüket a nők egyenlőségének oltárán?

A tények és adatok szerencsére nem mutatnak ilyen ijesztő képet sem az Egyesült Államokban, sem Magyarországon. Bár az amerikai magazinok oldalain heves viták dúlnak arról, hogy Európa után Amerikát is elérte-e a demográfiai katasztrófa előszele, a válságot megelőző években mégis nőtt a legiskolázottabb nők gyermekvállalási kedve. Érdekes lehet a hasonlóság Magyarországgal, hiszen két teljesen eltérő társadalompolitikát folytató államról van szó. Az amerikai szövetségi állam nem biztosít fizetett szülési szabadságot egyetlen napra sem,  míg a magyar nők gyermekük születése után jellemzően két-három évig GYED-en, GYES-en vannak. A legképzettebb nők mégis mindkét országban évről évre több gyermeket hoznak a világra.

Nézzük meg a tényeket:

Az amerikai adatok szerint a befejezett termékenységű (a 2010-ben 40-44 éves) korosztályban a legtöbb gyereket (átlagosan 2,56-ot) az érettségit sem szerzett nők szülték, a legkevesebbet (átlagosan 1,67-et) pedig a legmagasabban kvalifikáltak. A főiskolát végzettek átlagosan 1,73 gyereket vállaltak, de mintegy ötödüknek egyáltalán nem született gyereke. Tehát ebben a korosztályban a családos és főiskolát végzett nők fele többgyermekes anya. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyermekvállalás a képzetlenebbekre lenne jellemző: a gyermeket vállaló nők alig tizede nem érettségizett le, de több mint egyharmaduknak BA, vagy annál magasabb végzettsége van.

Magyarországon a KSH legutóbbi, 2005-ös felmérésének eredményei szerint a nyolc osztályt végzett nők átlagosan 1,39, az érettségizettek 1,19, a felsőfokú végzettségűek pedig átlagosan 1,21 gyermeket hoztak a világra. Az 1980-as népszámlálás óta azt mutatják a mérések, hogy évről évre javul a diplomás nők gyermekvállalási hajlandósága. 2005 óta pedig úgy tűnik, egyre markánsabbá vált ez a jelenség. (A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok még nem állnak rendelkezésre.) Az is viszonylag ismert tény, hogy Magyarországon szinte csak a legmagasabban kvalifikált nők szülnek végül annyi gyereket, mint amennyit korábban terveztek. Az érettségizett, vagy felsőfokú végzettségű, de diplomát nem szerző nők jellemzően az eredeti szándékaikhoz képest kevesebb gyermeket vállalnak, a legiskolázatlanabbak pedig többet (de egyre kevesebbet és korántsem annyit, mint pár évtizeddel ezelőtt).

Egyre több diplomás nő vállal több gyermeket

Az Indexnek 2010-ben nyilatkozó demográfus, Kapitány Balázs szerint szakmai körökben általános volt a vélekedés, hogy ez a sajátosan magyar jelenség a magasabb keresetűeknek kedvező családtámogatási rendszer miatt alakulhatott ki. Ők is meglepődtek, amikor kiderült, hogy az erdélyi magyaroknál is hasonló a helyzet, a legképzettebb nők - valószínűsíthetően az anyaországi mintát követve – több gyermeket vállalnak, mint a náluk valamivel kevésbé iskolázottak. Az idézett cikk szerint a magyar helyzethez hasonlóan évről évre nő a magasan kvalifikált amerikai nők gyermekvállalási hajlandósága. Ennek több oka lehet: akár az, hogy a korábbi mintáktól eltérően a tanulás vagy a karrierépítés éveiben is mernek gyermeket vállalni, vagy az, hogy a megfelelő végzettséggel rendelkezők számára ma már elérhetőek a rugalmasabb munkavállalási lehetőségek. Esetleg és nem utolsó sorban pedig az állhat a dolog mögött, hogy a posztfeminista értékrendet valló diplomás nők jelentős része szívesebben szünetelteti karrierjét és marad otthon a gyermekeivel.

De vajon mi lehet a jelenség magyarázata itthon?

A poszt az Atlantic és az Index cikkének felhasználásával készült.